Elstartolt az Európai Sporthét rendezvénysorozata a Nyíregyházi Egyetemen
Nyolcadik alkalommal szervezett programsorozatot a Nyíregyházi Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Intézete az Európai Sporthét keretében. A programok idén szeptember 21. és 24. között zajlanak, az eseményeket elsősorban a hallgatóknak és az egyetem munkatársainak hirdették meg. A nagyközönséget kedden reggel, a KutyAktív című kutyás sétára várják, az egyetemi szökőkúthoz.
Testébresztő aerobikkal indult a hétfő reggel a campus szökőkútjánál. A programsorozatot Dr. Vajda Ildikó oktatási elnökhelyettes, intézetigazgató nyitotta meg, aki elmondta: a Testnevelés és Sporttudományi Intézet immár nyolc éve szervez rendezvénysorozatot az Európai Sporthét keretében. Idén négy napon át, szeptember 21. és 24. között várják széles programkínálattal az érdeklődőket. Hozzátette: a szervezők célja a mozgás és az egészséges életmód népszerűsítése mellett, hogy motivációt nyújtsanak és valódi közösséget építsenek. Mint mondta: a sport nemcsak a fizikai erőnlétet, hanem olyan mentális tulajdonságokat is fejleszt, amelyek az élet minden területén fontosak, ilyen például a kitartás, a céltudatosság és az akaraterő.
A hétfői program a Testnevelés és Sporttudományi Intézetben található T/2. számú Sportcsarnokban folytatódott, ahol hétméteres dobóversenyen és büntetődobó-versenyen tehették próbára magukat a résztvevők.
További programok:
Kedden 8 óra 45 perctől a KutyAktív - Egészséges Gazdi, Boldog Kutya elnevezésű programra várták az érdeklődőket. A résztvevők kedvencükkel, vagy akár kutya nélkül is csatlakozhattak a közös mozgáshoz. Az erdei séta 9 órakor indult.
Szerdán több helyszínen folytatódik a Sporthét. Az uszodában 10 és 12 óra között a „Gyűjtsd a métereket!” programon lehet részt venni, 11:30-tól röplabdabajnokságot rendeznek a T/3. számú Röplabda csarnokban. Délben indul a Nyíregyháza Tour kerékpártúra, amely a Testnevelés és Sporttudományi Intézettől rajtol. A nap 16 órától alakformáló aerobikkal, valamint az Atlétikai Csarnokban 22 óráig tartó labdarúgó-bajnoksággal folytatódik.
A négynapos programsorozat szeptember 24-én, csütörtökön ismét az uszodában zárul. 9 és 11 óra között újra a „Gyűjtsd a métereket!” programhoz csatlakozhatnak az érdeklődők.
Bónusz a részvételért
A hallgatók számára a részvétel programonként egy ATE-aláírást ér. Aki egy másik hallgatót is beszervez, további egy bónusz ATE-aláírást kaphat, amelyből naponta egy szerezhető. A programokon való részvétel idejére a hallgatók igazolt felmentést kapnak az óralátogatás alól, a jelenléti íveket a Testnevelés és Sporttudományi Intézet juttatja el az intézetigazgatóknak.
A szervezők valamennyi hallgatót és munkatársat várják a programokra.
📸: Váczy Norbert
További fotók: https://flic.kr/s/aHBqjD5pus







