Online felvételi nyílt nap az egyetemen

A Nyíregyházi Egyetem felvételi tájékoztatóján bemutatták a 2021-22-es tanév képzési kínálatát, a duális és kooperatív tanulás lehetőségeit, Vassné dr. habil. Fiugula Erika, az intézmény rektora arról beszélt, hogy miért érdemes a Nyíregyházi Egyetemet választani, Dr. habil. Minya Károly oktatási rektorhelyettes a meghirdetett szakokat és a jelentkezés mikéntjéről tájékoztatott, Dr. Kovács Zoltán, általános rektorhelyettes a duális és kooperatív képzéseket ismertette, majd végül Vass Renátó, a Hallgatói Önkormányzati Testület elnöke a hallgatói életről, az egyetemi rendezvényekről adott tájékoztatást. Elhangzott az is, hogy szerdánként, először 2021. január 20-án, 10:00 órától online nyílt napot tart az intézmény a www.nye.hu honlapon (az esemény elérhető lesz a hivatalos youtube és facebook oldalon is).

 

Január 20-tól négy egymást követő szerdán, délelőtt 10 órától tart online nyílt napot a Nyíregyházi Egyetem. A felsőoktatási intézmény széles körben hirdeti meg a képzési lehetőségeket agrár- és természettudományi, gazdasági és sporttudományi területen. Műszaki és informatikai, bölcsész, művészeti és pedagógus szakemberek is végezhetnek az iskolában - foglalta össze a sajtótájékoztatón elhangzottakat a nyiregyhaza.hu.

„Egy egyedülálló infrastruktúrában tanulhatnak a diákok, itt mindenki kap szállodai szintű kollégiumot, és nagyon gyakorlatorientáltak a képzéseink. Az itt tanuló hallgatók 3 hónaptól egy évig külföldön tanulhatnak, ahol egy másik nép kultúráját ismerhetik meg, illetve a nyelvtudásukat is gyarapíthatják. A mottónk az, hogy nálunk a hallgató nem egy Neptun kód, itt kialakul a mester-tanítvány viszony, és mi arra törekszünk, hogy végezzen a hallgató, és úgy távozzon a Nyíregyházi Egyetemről, hogy az élete legszebb szakaszának tulajdonítsa majd később is” – nyilatkozta Vassné dr. habil. Figula Erika, a Nyíregyházi Egyetem rektora.

Felsőoktatási szakképzést, alap- és mesterképzést, osztatlan tanképzési szakokat ajánl a középiskolások figyelmébe az oktatási rektorhelyettes, köztük most induló vagy újrainduló képzéseket. Az osztatlan tanárképzésben nappali tagozaton 53, levelezőn 13 szakpárt hirdetnek meg. 

„Az alapképzési szakjaink közül szeretném kiemelni a most nemrég akkreditált mérnök-informatikus alapképzési szakot. Bízunk abban, hogy minél többen jelentkeznek erre, és mint ahogy tavaly, idén is újrahirdettünk régi-új szakokat, amelyek fel voltak függesztve. Kiemelném a kommunikáció- és médiatudományt, illetve a környezettan, a kémia alapszakot és a környezetkultúrát, ami ugye a rajz tanszékhez tartozik” – tájékoztatott dr. habil. Minya Károly oktatási dékánhelyettes.

Mérnöki szakokon, programtervező informatikusoknak, illetve gazdálkodás és menedzsment szakon van lehetőség a duális képzésre, de a kooperatív oktatás is gyakorlati, és persze ezen túl anyagi hasznot is jelent a diákoknak.

„Duális képzéseinket 2015 óta folyamatosan fejlesztjük és bővítjük, így már hét szakon érhető el. Ennek a lényege, hogy a beiratkozáskor a hallgató már megkezdi a céges gyakorlatát, és végig a képzés során – ez hat vagy hét félévet jelent – folyamatosan céges gyakorlaton vesz részt. A kooperatív képzés viszonylag új dolog itt, a Nyíregyházi Egyetemen, 2020-ban fektettük le ennek az alapjait és a lényege, hogy négy félév teljesítése és legalább 100 kredit megszerzése után jelentkezhet a hallgató céges gyakorlatra, mely 70 napos időtartamú” – szólt a lehetőségről dr. Kovács Zoltán általános rektorhelyettes.

A Nyíregyházi Egyetem vezetői után a Hallgatói Önkormányzati Testület elnöke is üzent a felvételizőknek. A gólyatábor, gólyanap és gólyabál, a farsang, az egyetemi napok, és egyéb szórakozási lehetőségek, közösségi programok valóban emlékezetessé tehetik az egyetemi éveket.

(forrás: www.nye.hu és www.nyiregyhaza.hu)