Úszó Nemzet Program: új alapokon a sportszakember képzés 

ÚNP

Kedden a Testnevelési Egyetemen, nyolc - sportszakember képzéssel foglalkozó - hazai felsőoktatási intézmény képviseltette magát az Úszó Nemzet Program kapcsán tartott szakmai találkozón.  

Az eseményt Dr. Sterbenz Tamás az egyetem rektora és Dr. Egressy János tanszékvezető nyitotta meg, majd Dr. Tóth Ákos és Bordásné Dr. Nagy Nikolett, az úszás és vízisportok tanszék tanárai tartottak előadást. A program célja, hogy a jövőben, a regionális továbbképzések szakmai, kölcsönös együttműködés keretében történjenek a kiválasztott oktatókkal.  

A mostani találkozó fontos állomás az Úszó Nemzet Program oktatói hátterének biztosításában, és hogy a következő időszakban egy sikeres és eredményes közös munka vehesse kezdetét a Magyar Úszó Szövetség, a Testnevelési Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Széchenyi István Egyetem, az ELTE Savaria Egyetemi Központ és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem között.