Bronzérem és gólkirályi cím: Kiemelkedő sikert ért el a Nyíregyházi Egyetem hallgatója a Masters Kézilabda világkupán
Intézményünk elsőéves sportszervezés alapképzési szakos hallgatója, Dancs Lora kiemelkedő sikert ért el a 2026. május 8–9-én a norvégiai Bergen városában megrendezett JKA WF Europe Európa-bajnokság versenyen.
Hallgatónk a szenior korosztály kumite versenyszámában Európa-bajnoki címet szerzett, ezzel nemcsak saját sportpályafutásában ért el kimagasló eredményt, hanem intézményünk közösségének is nagy büszkeséget szerzett.
A felkészülésben és a siker elérésében edzői, Németh Szabolcs és Forgó László segítették. Külön öröm számunkra, hogy Németh Szabolcs intézményünk egykori testnevelő tanár szakos hallgatója is.
Az elért eredményhez szívből gratulálunk Dancs Lorának és edzőinek, további sportsikereket és eredményes felkészülést kívánunk!
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács 2026. április 21-én tartotta ülését.
Az ülés keretében Dr. Vajda Ildikó újabb rangos országos megbízatást vett át, a Testnevelés- és Sporttudományi Szakmai Bizottság alelnöki feladatainak ellátására szóló megbízólevelét. A kinevezés egyúttal az egyetem szakmai elismertségét, valamint vezetőinek tudományos és közéleti szerepvállalását is tovább erősíti.
Részletek: https://nye.hu/node/5849
A sportok királynője ismét Budapestre érkezik: 2026. szeptember 11–13. között a Nemzeti Atlétikai Központ ad otthont a World Athletics Ultimate Championshipnek, ahol olimpiai bajnokok, világbajnokok és a világ legjobb atlétái mérkőznek meg egy új, látványos formátumban. A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Önkéntes és Fenntarthatósági Irodája ehhez a különleges sporteseményhez várja azoknak a lelkes jelentkezőknek a részvételét, akik önkéntesként szeretnének hozzájárulni a világszínvonalú verseny sikeréhez.
Az önkéntesek a rendezvény számos területén kapcsolódhatnak be a lebonyolításba, többek között a sportolók fogadásában, a nézők eligazításában, a média munkájának támogatásában, az akkreditációs központokban, valamint a verseny operatív működésének segítésében. A program lehetőséget kínál arra, hogy a résztvevők kulisszák mögötti tapasztalatot szerezzenek, nemzetközi sporteseményen közreműködjenek, és közvetlen közelről élhessék át a világ elit atlétáinak versenyét.
Az önkéntes program időtartama: 2026. szeptember 7–14.
Versenynapok: 2026. szeptember 11–13.
Vállalás: az önkéntesektől minimum 4 műszak vállalása elvárt, ebből legalább 3 a versenynapokon
A jelentkezés alsó korhatára 16 év. Az angol nyelv társalgási szintű ismerete és a korábbi sportrendezvényeken szerzett tapasztalat előnyt jelent, de nem feltétel. A kiválasztott önkéntesek a rendezvény előtt felkészítő képzésen vesznek részt, továbbá egységes önkéntes ruházatot, valamint a műszakok ideje alatt étkezést és folyadékot biztosítanak számukra.
Jelentkezni a VolHUB felületén lehet a „World Athletics Ultimate Championship” esemény kiválasztásával, a ‘Rendezvények’ menüpont alatt:
Jelentkezési határidő: 2026. június 11.
Értesítés a kiválasztásról: legkésőbb 2026. augusztus 1.
Légy részese a sporttörténelemnek, és csatlakozz önkéntesként a World Athletics Ultimate Championship budapesti eseményéhez!
A rendezvényről további információkat itt olvashatsz:
https://worldathletics.org/hu/competitions/world-athletics-ultimate-championship/2026
A Tokaj-Hegyalja Egyetem Egyetemi Sárkányhajó Versenyt szervez, amely kapcsolódik a Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre kerülő Egyetemi Világbajnoksághoz.
A verseny helyszíne: Sárospatak, Bodrog folyó
Időpont: 2026. május 7.
Nevezési határidő az I. Fordulóhoz: 2026. május 1. (péntek).
A nevezéseket a kitöltött nevezési lap megküldésével az alábbi e-mail címen várják: wuccanoe@sukoro2026.com
További információk az esemény közösségi média felületein érhetők el:
Instagram: https://www.instagram.com/p/DWoOZoejxph/?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/egyetemisport/posts/pfbid08ehYjb2VNYX7Gez1yc8tFVT kDxH7XLGx2rP2ShT55yXbECULy3hRQERWcPA1YauPl
Bízom abban, hogy a Nyíregyházi Egyetem színeiben minél többen csatlakoznak ehhez a sportos, jó hangulatú eseményhez.
Kérjük visszajelzését a tutko.timea@nye.hu e-mail címre, amennyiben regisztrációja elfogadásra kerül a rendező intézmény részéről.
2026. március 27-28-án rendezték meg Törökországban az Isztanbuli Bilgi Egyetemen a "Sport, Body and Social Transformation in the Global South" című, ESA Research Network 28 MIDTERM CONFERENCE nemzetközi konferenciát, melyen a Nyíregyházi Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Intézetének két hallgatója is részt vett.
Centeri-Baraksó Eszter, kézilabda szakedző hallgató "Examining the relationship between sport, physical activity and “green attitudes” among students in different university programmes" címmel tartott előadást, témavezetői Dr. Moravecz Marianna, főiskolai docens és Dr. Sikolya-Kertész Kinga, egyetemi docens. Markovics Kristóf, angol-testnevelés osztatlan tanár szakos hallgató előadásának címe „The Transgenerational Transmission of Values and Sport as an Educational Context”, témavezetője Urbinné dr. Borbély Szilvia, egyetemi docens.
Centeri-Baraksó Eszter
Kézilabda szakedző szakos hallgató
„Nagy öröm volt számomra, hogy részt vehettem az ESA Research Network 28 MIDTERM CONFERENCE nemzetközi konferencián Isztambulban a Bilgi Egyetem falai között két témavezető tanárommal: Dr. Moravecz Mariannával és Dr. Sikolya-Kertész Kingával. Közös kutatásunkat mutathattuk be angol nyelven, melynek címe: „Examining the relationship between sport, physical activity and “green attitudes” among students in different university programmes.” Kutatócsoportunk utazását a Tudományos Tanács és a Pannónia Ösztöndíj Program is támogatta, így előadásunkkal méltán képviselhettük a Nyíregyházi Egyetem Testnevelés és Sporttudományi -, valamint a Matematika és Informatika Intézetét.
Rendkívül meghatározó élményként éltem meg az Isztambulban eltöltött időszakot. Már önmagában az is inspiráló hatással volt rám, hogy a világ különböző pontjairól érkező kutatókkal és diákokkal találkozhattam és nyerhettem betekintést abba, hogy milyen sokszínű módon lehet megközelíteni a sport, a test és a társadalmi változások kérdésköreit.
Különösen értékesnek találtam azokat az előadásokat és szakmai párbeszédeket, amelyek a fizikai aktivitás társadalmi hatásaira és a fenntarthatóság kérdéskörére fókuszáltak. Ezek nemcsak új nézőpontokat adtak a saját munkámhoz, hanem megerősítettek abban is, hogy a sport valóban kulcsszerepet játszik az értékközvetítésben és a közösségek formálásában.
A konferencia szakmai színvonala mellett az egész utazás hangulatát nagyban meghatározta Isztambul különleges atmoszférája is. A város egyszerre modern és történelmi, pezsgő, mégis mély kulturális gyökerekkel rendelkező hely, amely önmagában is inspiráló közeget teremtett. A helyiek nyitottsága és vendégszeretete pedig még inkább hozzájárult ahhoz, hogy ez az élmény ne csak szakmailag, hanem emberileg is gazdagító. legyen.
Összességében a konferencia nem csupán tudományos szempontból adott sokat, hanem motivációt és lendületet is nyújtott a további munkámhoz.”



Markovics Kristóf
angol-testnevelés osztatlan tanár szak
„Nagy élmény volt részt venni az ESA Research Network 28 nemzetközi konferenciáján az Isztambuli Bilgi Egyetemen. A Nyíregyházi Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Intézet kutatócsoportjának képviseletében, Urbinné Dr. Borbély Szilvia tanárnővel közös kutatásunkat mutathattuk be angol nyelven, melynek címe: „The Transgenerational Transmission of Values and Sport as an Educational Context”. Nagyon inspiráló volt a „Health, Physical Activity and Socialization” elnevezésű szekciónkban szerepelni.
A mobilitás megvalósulását a Pannónia Ösztöndíj Program és a Tudományos Tanács is támogatta, amely nemcsak a nemzetközi szakmai tapasztalatszerzést tette lehetővé, hanem hozzájárult a Nyíregyházi Egyetem nemzetközi láthatóságának és szakmai kapcsolatainak erősítéséhez is.
Különösen tanulságos volt hallani a sport és a fizikai aktivitás szerepéről a fiatalkori bűnelkövetők életében, ami rávilágított arra, hogy milyen mély társadalmi hatása lehet a mozgásnak hátrányos helyzetű csoportoknál is. A szekciót záró szakmai beszélgetések rengeteg új szempontot adtak a saját munkánkhoz és megerősítettek abban, hogy a sport mekkora értékteremtő erővel bír az oktatásban is.
A sűrű szakmai program mellett jutott egy kevés időnk Isztambul lenyűgöző kultúrájával és történelmi örökségével is megismerkedni. A város különleges hangulata és a helyiek vendégszeretete még emlékezetesebbé tette ezt a nemzetközi tapasztalatot.
Köszönöm a lehetőséget és a közös munkát Tanárnőnek és a kutatócsoport tagjainak!”
Átadták a Nyíregyházi Egyetem felújított sportcsarnokát és új szertorna eszközeit. A fejlesztés nemcsak a hallgatók mindennapi képzését segíti, hanem a város sportéletének is új lendületet ad.
Ünnepélyes keretek között adták át a Nyíregyházi Egyetem korszerűsített sportcsarnokát 2026. március 31-én. A beruházást az intézmény saját forrásból, valamint a Nyíregyházi Kosárlabda Klub, és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének sportfejlesztési programjából finanszírozták, a Master Good Kft., és a Ferrand Zrt. által felajánlott TAO támogatással. Új szertorna eszközök érkeztek, és megújult a csarnok több mint öt évtizedes parketta burkolata is. A létesítmény kiemelt szerepet tölt be az egyetem életében, a sportszakember-képzés jelentős része itt zajlik.
A nyíregyházi utánpótlás kosarasai és a kerekesszékes csapat játékosai is felavatták a Nyíregyházi Egyetem megújult kosárlabda pályáját. Az egyetemi csarnok teljes parketta burkolata megújult és korszerű szertorna eszközök is érkeztek a sportlétesítménybe.
Az ünnepélyes átadón Dr. Kovács Zoltán, elnöki feladatok ellátásával megbízott elnökhelyettes hangsúlyozta: „Az elmúlt években dinamikus fejlődésnek indult egyetemünk. Nemcsak a hallgatói létszám nőtt, hanem a nemzetköziesítésben is komoly előrelépést tettünk. Fontos, hogy az infrastruktúránk is lépést tartson ezzel. Kiemelte, hogy a sportlétesítmények korszerűsítése nem öncélú: „Fontos, hogy olyan környezetet biztosítsunk, ahol a hallgatók jól érzik magukat, sportolnak, ezáltal az egészségmegőrzés is nagyobb hangsúlyt kap.”
A sportági szövetség részéről Báder Márton a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy a beruházás túlmutat az egyetemen: „Ez már a negyedik közös projekt az intézménnyel, amellyel nemcsak az egyetemi sportéletet erősítjük. Kiemelt figyelmet fordítunk a térségre, hiszen számos kiváló játékos került ki innen.”
A sportképzés múltját és jövőjét, az elmúlt több mint öt évtized legjelentősebb mérföldköveit Dr. Vajda Ildikó oktatási elnökhelyettes, a Testnevelés- és Sporttudományi Intézet igazgatója mutatta be. A testnevelő tanárképzés Nyíregyházán közel hat évtizedes múltra tekint vissza, a csarnok pedig 1973 óta a sportszakember-képzés szentélye az intézményben” – fogalmazott. Kiemelte, hogy a létesítményben zajlik a kosárlabda-, röplabda-, torna- és gimnasztikaoktatás, valamint számos módszertani óra is. „Ez nemcsak a testnevelő tanárképzés helyszíne, hanem az edzői, sportszervezői, sőt az óvodapedagógus és tanító képzés gyakorlati tere is.” Hangsúlyozta, hogy az elmúlt évtizedekben nem történt átfogó felújítás. A parketta és a szertorna eszközök is a hetvenes-nyolcvanas évek örökségei voltak, így ezek cseréje elengedhetetlenné vált. A beruházás konkrét számait is ismertette: „A parkettázás egy része az egyetem saját forrásából mintegy 8 és fél millió forintból valósult meg, a szertornaszerek cseréje pedig közel 14 millió forintba került.”
A támogatói oldal képviseletében Ifj. Bárány László, a Master Good Kft. ügyvezető igazgatója a TAO-rendszer szerepét is kiemelte, amely lehetővé tette a Nyíregyházi Kosárlabda Klubbal közös 16 éve tartó együttműködést.
Makrai László, az NYKK elnöke elmondta: az állami sporttámogatási rendszernek köszönhetően az elmúlt években a Nyíregyházi Egyetemmel közösen négy jelentős TAO sportfejlesztés valósult meg, összesen több mint 100 millió forint értékben, amelyek közül három az egyetemi gyakorlóiskolában történt. A most átadott sportcsarnok a fejlesztéssorozat negyedik állomása, amelyet 6,5 millió forinttal támogattak és a kosárlabda pályák burkolatának felújítását fedezte.
Az esemény végén jelképes szalagátvágással adták át a csarnokot, az ünnepség kerekesszékes kosárlabda bemutatóval ért véget.
A tábor helye: Levelek, Sirály Étterem kempingje
A tábor programjai:
A tábor ideje: 2026. június 29. (hétfő) 10.00-tól - július 03. (péntek) 12.00-ig
Számonkérés módja: gyakorlati jegy, (utólagos jegybeírással)
Előfeltétel: Úszás I. gyakorlati jegy
Táborvezető: Vajda Tamás, egyetemi docens
A tábor költsége: A jelentkezők létszámától függően kidolgozás alatt, (tavalyi költség 70.000 Ft volt).
Jelentkezni az ugyintezes.tsi@nye.hu e-mail címen lehet.
A jelentkezés határideje: 2026. április 15. szerda
A költség befizetésének határideje: 2026. június 5. péntek 12.00 óra. A pontos összegről egy következő üzenetben küldünk tájékoztatást.
A befizetés a Testnevelés és Sporttudományi Intézet 110-es irodájában történik.
A tábort a befizetés után már nem lehet lemondani!
A költség tartalmazza: a napi kétszeri étkezést (reggeli és vacsora), a kempingben a szállás díját, a tábor során használt eszközök bérleti díját (kajak, kenu, wakeboard pálya, SUP, mentőmellény), illetve a hosszútúrára való utazás és az eszközök bérleti díját.
Tábornyitás: 2026. június 29. hétfő 10.00 óra, Levelek, Sirály Étterem kempingje
Táborzárás: 2026. július 03. péntek 12.00 óra, Levelek, Sirály Étterem kempingje
Utazás: a helyszínre és a hazautazás egyénileg történik.
Tábornyitástól a táborzárásig a tábort és a foglalkoztatási helyeket elhagyni, és onnan hiányozni nem lehet. Hiányzás és távollét esetén a tábor teljesítése érvénytelen!!!
FELHÍVOM A HALLGATÓK FIGYELMÉT, HOGY SÁTORRÓL, EGYÉNI FELSZERELÉSRŐL (POLIFOAM, HÁLÓZSÁK, IDŐJÁRÁSNAK MEGFELELŐ ÖLTÖZÉK, ESŐKABÁT, MAGAS FAKTORSZÁMÚ NAPTEJ, SZÚNYOGRIASZTÓ, STB.) MINDENKINEK MAGÁNAK KELL GONDOSKODNIA!
Nyíregyháza, 2026. március 18.
Vajda Tamás
Egyetemi docens, mesteredző
Táborvezető