Online Tudomány Napi Konferencia a Testnevelés és Sporttudományi Intézetben
2020. november 19-én nagy sikerrel került megrendezésre a Testnevelés és Sporttudományi Intézet Tudomány Napi online Konferenciája a Teams alkalmazáson keresztül „Sport és karrier” címmel. A Konferencián igen magas létszámmal vettek részt az érdeklődők. 170 fő csatlakozott a rendezvényhez, akik a több mint két órás interaktív program alatt többek között betekintést kaphattak „ A testnevelés oktatásának megújuló módszertanáról a köznevelésben és a felsőoktatásban Vass Zoltán óraadó oktatótól.
Betekintést kaphattak a Testnevelés és Sporttudományi Intézet kutatóműhelyeinek munkájába, két testnevelő tanár szakos hallgató előadásán keresztül. Először „A sportolók kettős karrierjéhez kapcsolódó szükségletekről és az elvárásokról hallhattunk atléták körében Nyisztor Petra prezentálásában, majd Pethő Barna mutatta be a „Tanári pályamotiváció vizsgálat személyiségtulajdonságok alapján, a Nyíregyházi Egyetem hallgatóinak körében” című kutatását.
Végül Harsányi Gergely válogatott kézilabdázó „Kettős karrier a sportban” című előadása aratott nagy sikert, mely után pezsgő kerekasztal beszélgetés alakult ki az előadók és a hallgatóság között.
Az igazán tartalmas és színvonalas konferencia érdekes, és értékes előadásaival méltó megemlékezése volt a Magyar Tudomány Ünnepének.